Ha váltani szeretnél, akár munkahely váltásról, akár szakmaváltásról van szó, vagy vállalkozásba fogsz, elengedhetetlen, hogy még több időt szánj a tanulásra, az új ismeretek megszerzésére.
Ideális esetben, erre a munkaidődben tudsz időt elkülöníteni. Csak zárójelben én, amikor alkalmazott voltam, sosem tudtam az önképzésre időt szánni. Mindig elragadtak az aktuális teendők, a határidők.

Tény, hogy a munkahelyemen volt lehetőség szervezett tanulásra, saját szervezésű képzéseken, vagy néha-néha befizettek egy tanfolyamra.

Akárhogyan osztunk és szorzunk, a nap 24 órából áll. Tetszik, nem tetszik a tanulásra a munkaidőn kívül kell sort keríteni a legtöbbünknek. Kérdés, kinek milyen elköteleződései vannak otthon. Más a helyzete egy egyedülálló nőnek, vagy férfinak és megint más, akinek a munkahelyéről rohannia kell az óvodába, iskolába és kezdődik a „második műszak”. Megint más egy GYEDEN, GYESEN lévő édesanyának, aki 24 órás ügyeletben van és nehezen tud az „énidőre” időt szánni. A vállalkozók sincsenek sokkal jobb helyzetben. Bár ők beoszthatják az idejüket, de hajlamosak arra, hogy elsősorban a jövedelemszerző tevékenységgel foglalkozzanak. Pedig a megújulás egyik alapköve az új dolgok megismerése és erre időt kell teremtenünk.

Almási MariannAlmási Mariannnal, személyes (life)- és üzleti célú hatékonyság-fejlesztővel beszélgettem arról, hogyan legyünk hatékonyabbak a tanulásban. Részletesen ITT olvashatsz az interjúalanyomról.

KM: Mariann! Ha tanulni szeretnénk, a tanulást kell kiemelten kezelnünk, vagy jó, ha időkezelésünket, az időmenedzsmentünket tekintjük át?

AM:  Mindenképp érdemes az idő hatékony szervezésével foglalkozni. Az én időmenedzsmentem receptjének összetevői, alapanyagai:

  1. önmagad ismerete (tanulási szokások, személyiség, kitartás, terhelhetőség)
  2. adott élethelyzet elvárásainak, lehetőségeinek áttekintése
  3. érett célok és részfeladatok frissen begyűjtve
  4. nem várt helyzetek tervezése (plusz idővel számolj mindig a határidőig)

Ezeket az alapanyagokat össze kell főznünk, rászánva a kellő főzési időt (tervezés az alapja mindennek), majd fűszerezzük egy kis rugalmassággal, és kitartással tálaljuk.

Egyszerű recept, de egyes részeiben jól jöhet a segítség, és a realitás kontroll, így gyakran igényelnek segítséget az ügyfeleim is az „alapanyagok” összeállításában, és a „főzésben” is.

KM: Milyen módszereket érdemes kipróbálni az idő hatékony beosztására?

Nem az  idő-, hanem inkább feladat-, és személyes energiával való gazdálkodás a fontos.

Általános szabály:
Minél több módszert megismerünk, kipróbálunk, annál könnyebb lesz megtalálni a nekünk megfelelőket.

Az én kedvenceim:

  1. Aktív zóna elmélete: ennek lényege felmérni, hogy mikor vagy a legaktívabb a rendelkezésre álló lehetőségek közül? Ezt szabaddá téve, elkülönítve tanulásra / fontos feladatodra, egy egységnyi idő alatt háromszor olyan messze jutunk, mint más zónákban.
  2. A nagy kövek, kis kavicsok elmélete: ezt kipróbálhatod a gyakorlatban, ha megfogsz egy tálat, és teletöltöd kis kavicsokkal, akkor a nagyok már nem férnek bele. Míg ha a nagyokkal kezded, akkor közéjük szóródnak a kicsik, és lám-lám minden belefért.
    Ha van egy napi nagy célod, amit mindenképpen meg szeretnél valósítani, lehetőleg azt vedd előre, vagy különíts el rá időt, és addig ne menj aludni, míg el nem végezted. Nagyon tudja emelni az ember elégedettség-érzését, tapasztalatból tudom. Sokszor apró feladatokkal van tele a napunk, végigdolgozunk 8-10 órát, mégis úgy érezzük nem mentünk semmire.Emlékeztetheted magad egy nagykaviccsal – akár az asztalodra is kiteheted, hogy ne felejtsd. A fontos dolgokkal naponta foglalkozz!
  3. A Pomodoro, azaz paradicsom technika: rövid koncentrált zónák kis pihenővel váltakoznak. Én ezt sokszor úgy használom, hogy versenyzek magammal, hogy egy egységi idő alatt hány oldalt tudok feldolgozni. Jó rekordot dönteni, de ha csak simán alkalmazod is, a koncentráltság önmagában is működik, jó eredményt hoz, főleg vizsgákra készülve.

KM: Hogyan tervezhető a tanulás ilyen nehezített körülmények között?

AM: El kell döntenünk a jelenlegi élethelyzetünkben mi a fontosabb.
Például feltétlenül minta háztartást szeretnénk vezetni, mint ami a mesekönyvekben szerepel, vagy elég nekünk a simán jó, és rendezett is? Ha kis gyerekünk van tudunk-e segítséget szervezni; ki tudja még lefektetni a gyereket, vagy tud pár órás programot csinálni a gyerkőcökkel a hétvégén, amíg mi a tanulunk? Tehát fel kell állítani a saját életünkben a prioritásokat és meg kell találnunk a tanulás helyét és idejét az életünkben.

Problémás pontok lehetnek a gyakorlatom szerint:

  1. Nem reális a célok beállítása. Úgy tűzünk ki elérési határidőt, hogy a megtanulandó anyag mennyiségét nem vesszük figyelembe.

A célok kitűzése nem a jelen körülményeinkhez igazodik. Ezután jön a csalódás, frusztráció és harmadnapra már oda terv, hagyunk veszni mindent. Ismerős?

Ezt úgy küszöbölhetjük ki, ha reálisan felmérjük elfoglaltságainkat, kapacitásunkat és a megtanulandó anyagot.

Annyit tervezünk egy napra, vagy egy időegységre, ami fizikailag, fáradtsági szintünkhöz és az anyag jellegéhez reális.

Ha nincs idő a kényelmes tempóra, mert vizsgára készülünk, akkor pedig első helyre kell tenni a tanulást, és akár jó dolgokat is elhagyni, átszervezni ezt-azt, de  csak a vizsgáig.

  1. A másik gyakori nehézség, a habzsoló hozzáállás. Ezer anyag van letöltve a gépedre, előfizettél online anyagokat, ott hever 5-10 félig elkezdett, 20 érintetlen, de érdekes könyv. Kérlek, gondold át a következőt: Aki mindent akar, félő, hogy semmivel sem halad, vagy nem eléggé.

Megoldásnak a fontossági sorrend felállítását javaslom, ami kis időbe telik ugyan, de itt már sokszor kiderül az is, hogy ugyanabban a témában több anyag közül melyik ér meg annyit, hogy tényleg elolvasd – a többivel már nem is kell olyan komolyan foglalkoznod.

  1. A halogatásról szeretnék még beszélni, amiről csak nagy lelkiismeret-furdalással beszélünk általában, illetve a „nem vagyok elég kitartó és elszánt” önostorozás kíséretében, ami még tudomásom szerint keveseken segített.

Segítő kérdés halogatás esetén:

Valóban fontos nekünk ezt megtanulni?
Mi vele a célod?
Ha nem fontos igazán, engedd el!

Ha igazi célod van vele, akkor pedig kérdezz még magadtól. Lehetne más módszerrel, vagy más időzónában tanulnom? Az jobb lenne nekem? Találd meg az igazi hajtóerőt, lásd a célt, ami sikerre vezet.

Találd meg a hatékony megoldást, ami célra vezet!

Találd meg a hatékony megoldást, ami célra vezet!

KM: Van-e különbség a vállalkozók és az alkalmazottak időtervezése között?

Általánosságban elmondható, hogy az alkalmazottak nem rendelkeznek teljes  mértékben az idejük fölött. Bármelyik formában dolgozol, tanulásodhoz inkább az fontos, hogy :

Ki rendelkezik az időd felett?  Hogyan tudod ideálisabbra átszervezni a dolgokat? Hogyan tudod minimálisra csökkenteni a váratlan, kizökkentő dolgokat?

Ha kevésnek tartod a szabadidődet, nehéznek érezheted a helyzetedet, de én azt gyakran még nagyobb kihívásnak látom, ha sok idő felett rendelkezel. Igen, gondolj csak egy szabadságra, amikor hipp-hopp elröpült az egész. Gyakran segíteni kell, hogy  az ügyfeleim felismerjék, megtanulják azt, hogy hogyan tudják magukat motiválni, és következetesen teljesíteni ebben a nagy szabadságban, hogy valóban előny legyen a kötetlenebb élet.

KM: Köszönöm a beszélgetést!

Ha nem világosak a céljaid, nem tudod merre indulj, szívesen segítek. Az életutad áttekintésével kiderülhetnek a rejtett vágyaid, meggyőződhetsz róla, hogy temérdek dolgot megvalósítottál már, csak újból irányba kell állni és újra elindulhatsz a siker felé vezető úton a Digitális Életpálya Térkép módszer segítségével. Válassz mi a legjobb Neked?

Digitális Életpálya Térkép

DÉT – Digitális Életpálya Térkép – módszer

Az interjúalanyom bemutatása részletesebben:

Almási Mariann, személyes (life)- és üzleti célú hatékonyság-fejlesztő, migrén specialista. Az AlmaWork ® tulajonosa, a „Lélek a Munkában” szemléletet és szolgáltatásokat képviseli.
A tanulást, és/vagy vállalkozást tervező kedves olvasónak, a legérdekesebbek lehetnek, azok az online, skype-on és személyesen elérhető programjai, melyek:
Konkrét lépésenként, un. „MINI anyagok” segítségével rávezetnek arra, hogy a lehető legjobban tudjon a hallgató gazdálkodni az idejével, energiájával
Akik még több egyéni figyelemre, és színtiszta hatékonyságra várnak, nagy tempóban akarnak haladni, velük „Business coaching” és „folyamatkövető vezetői tanácsadás”-t vehetnek igénybe.
Így ír erről:
„Kitaláltatom, megterveztetem, hogy hogyan tudnak ők maguk hatékonyabb, rugalmas szokás, és működési rendszerben dolgozni, sok esetben családi élettel összehangolva. Képesek legyenek új dolgokat beindítani, mellette működtetni vállalkozásukat, menedzselni munkatársaikat. Mindeközben meggyőzöm őket, hogy figyeljenek magukra is, megállunk kicsit ünnepelni, élvezni a sikereiket, mert ez fontos.
Sok esetben egyedül vagyunk a céljainkkal, így a külső visszajelzések, és azok az értékek, amiket látok és megerősítek, igazán szuperszonikus változásokat hoznak. Közben bátran szétpattintjuk az elakadásokat, kibogozzák a csomókat, és beállítjuk a jövőbe, célok felé mutató távcsövet, hogy a lehető legélesebben, a legjobb irányba mutasson.
Mindezt nemritkán jó hangulatban, kreatív eszközökkel, lendületbe hozó beszélgetésekkel és akár határokat robbantó szempontokkal, visszajelzésekkel.
Vezetői hatékonyság-fejlesztéssel foglalkozom alapvetően, ám 2 speciális területem, a vezetői kiégés megelőzése, és a migrén nem szervi okainak kezelése, a „Migrén Nélkül Program” egyaránt kapcsolódnak a hatékony élet-, és feladatmenedzsmenthez, ami a mai témánk.”

 

Hozzászólások