Sokan – 40 közelében járó, vagy jóval 40 felettiek,  azzal keresnek meg, hogy segítsek nekik megtalálni azt a hivatást, foglalkozást, tevékenységet, amelyért minden nap érdemes energiával telten, örömmel felkelni.

Nagyon gyakori ok, hogy ezek a középkorban lévő (35-55 éves) emberek egykor nem maguk választották a pályát, amelyre léptek, vagy nem jól választottak szakmát, foglalkozást. Szülői elvárások, tradíciók, hiedelmek mentén indultak útnak a munka világában.  A nagy csalódás jóval később jelentkezhet, az életközépi válság környékén. Az eddigi külső célok helyett mélyebben lévő belső hajtóerőket kutatunk.  Eddigre már embereink túl vannak a családalapításon, a gyerekek tizen-huszonévesek. Újra van idő magukra, az egyéni filozófiák átgondolására, megtalálására.

De van példa arra is, hogy pályakezdő fiatalok keresik önmagukat, azt a munkát, amellyel magasabb rendű ügyet szolgálhatnak. Örömet, kiteljesedést szeretnének megélni a mindennapokban.
Az öröm abból fakad, AMIT teszünk, a megelégedettség pedig AMIÉRT tesszük.

A gyereküket nevelő anyukák is kérdőjelezhetik GYES előtti munkájukat, mert nem szeretnék ugyanazt a taposómalmot folytatni, mint korábban. A korábbi út folytatása meghiúsítja, hogy minőségi időt töltsenek a hétköznapokon a gyerekeikkel.

Az egyik fő kérdés, amire válaszokat keresünk, hogy MI legyen az a munka, amiben kiteljesednek, megtalálják önmagukat?

Ezekkel a problémákkal küzdesz? A cikk további részében erre mutatok egy lehetséges megoldást.

Már a kérdésfeltevés sem helyes! Nem az a kérdés, hogy MI az, amit csinálni szeretnél, hanem az, hogy MIÉRT csinálod? De honnan tudod azt, hogy MIÉRT, amikor még az sem világos, hogy MIT?

Egy jó nagy adag önismereti utazással menni fog a MIÉRT megtalálása! Ha megvan a MIÉRTED, rátalálhatsz arra is, hogy MI legyen az a projekt, munka, lehetőség, amelyért valóban érdemes saját értékrendednek megfelelően önazonosan cselekedni.

Gondold át, mi az, ami fontos Neked!

A Pénz? A siker? Az, hogy segíts másoknak? Az, hogy társakkal dolgozz? Mit teszel első helyre? Mi az, ami lényegtelen? Mi jelenti számodra a megelégedettséget, a sikert?

Mi a sorrend?

Igen, ez elég nehéz feladat! Így az agyad tornáztatod, pedig a mélységek a szívedben bújnak meg!

Simon Sinek a MIÉRT megtalálását aranykörnek nevezi. Általában kívülről építkezünk, pedig a MIT -> HOGYAN -> MIÉRT rossz irány! A megoldás fordított irányban van!

Belülről kifelé haladj!

A válaszokat az életutadban találod!

1. Gondold át, melyik az 10 történés, ami legnagyobb hatással volt az életedre? Válassz ki ebből 4-et, 5-öt.
Konkrét történetekben gondolkozz! Így tudsz érzelmeket is felidézni. Már pedig az érzelmeink a mozgatórugóink. Sokszor döntéseink hátterében ezek állnak, nem is tudjuk a tényleges racionális magyarázatokat. (Erről egy korábbi írásomban ITT.)

Pl. ne csak azt idézd fel, hogy szerettél rajzszakkörre járni, hanem idézd fel a konkrét emléket.

Edit néni óráira azért szerettem járni, mert mindig odafigyelt mindenkire és mindig ügyesnek éreztem magam. Mindenkihez volt egy dicsérő szava.

Vagy:
E helyett:
Utálok bejárni a munkahelyemre már 2 éve, ez meghatározza a napjaimat.
Így:
2 éve középvezetőként nem a főnököm nem osztotta meg előzetesen, hogy az osztályomról 4 embert elbocsát. Ezt követően nem tudtam megállni a beosztottaim előtt, mert azt hitték statisztáltam az elbocsátásokhoz. Ezért ekkor megtört bennem valami.

2. Keresd meg a közös pontokat a történeteidben. Mi okozott sikert, megelégedettséget, örömet? Mire vagy igazán büszke? Esetleg mi okozott bánatot, zavart a történés után? Milyen adottságod, képességed nyilvánult meg az adott történetnél? Esetleg mire számítottál, ami nem sikerült? Mi volt az a sorsfordító pillanat, amikor rádöbbentél, hogy ezentúl más lesz a világ? Mi történt a legjobb / legrosszabb munkanapodon? Mi volt a gyerekkori legboldogabb emléked?

4. Találd meg a közös pontokat, a mintázatokat a történetekben. Határozd meg melyek a történetekben közös témák!

5. Válaszd ki azt a két témát, amellyel a legnagyobb hatást gyakoroltad a környezetedre, egy másikat, amely az elért hatást ragadja meg. Ez két gondolat lesz a cselekedeteid mozgatórugója, a küldetésed.

EZT TESZEM……………………………….. AZÉRT, HOGY …………………………………………

6. A maradék témák választ adnak a HOGYAN kérdésre. Hogyan tudod majd megvalósítani a miértedet.
7. Nos, ha idáig jutottál közelebb jutsz ahhoz, hogy MI az a munka, projekt, eladat, amit önazonosan fel tudsz vállalni!

Az én MIÉRT-em

Segítek az embereknek, hogy önmaguk legyenek.

Az én HOGYAN-om

Lelkesen, örömmel maximálisan rá tudok hangolódni azokra az emberekre, akiknek segítek,
Magam osztom be az időmet, azt, hogy milyen munkát vállalok és kivel dolgozom.
Kapcsolataimban win-win helyzeteket alakítok ki.
Minden helyzetből tudok tanulni.
Azt vallom, hogy nincsenek szégyenleni való dolgok, csak szokatlan megoldások, utak.

MIT teszek mindezért?

Tudásmultiplikátor vagyok. A tudás megosztását tartom elsődlegesnek minden témában és platformon. Különböző korosztályokat oktatok, mentorálok, illetve segítek, életút konzulens, DÉT szakértő, coach vagyok.

A legkönnyebben akkor haladhatsz, ha történeteidet megosztod egy segítővel (barát, coach, ismerős, akit a bizalmadba avatsz).
A kívülálló azért fontos, mert „helikopter perspektívában” lát téged. Te belülről nem biztos, hogy látod az összefüggéseket a történeteid között. Márpedig a megoldást a közös pontok jelentik!

Ha úgy érzed szükséged van egy együttérző objektív segítőre a MIÉRT-ed magtalálásához, keress!

Forrás: Simon Sinek-David Mead-Peter Docker: Találd meg a miérted!

Képek forrása ITT.

Hozzászólások